2015. augusztus 13., csütörtök

„Csak tiszta forrásból!”

Források felmérése és kiépítése országos EKE-program A forrás a földből természetes úton előtörő víz, a turista társa, barátja a túrák során. Víz nélkül kirándulni, túrázni nem lehet, s a legnagyobb öröm, ha a hegyen egy üdítő forrásra találunk.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület meghirdeti Erdély szintjén a források felmérésének, kiépítésének programját.

1. lépés – a források felmérése

A program azt célozza meg, hogy ha természetben járunk, barangolunk, és valahol hídégvizű forrásra találunk, a mellékelt űrlap segítségével mérjük fel azt, majd az EKE honlapján (www.eke.ma/forrasok) lévő adatbázisba töltsük fel a forrás adatait.

II. lépés – a források vegyelemzése

Második lépésben elkészítjük a megfelelő romániai hatóságokkal közreműködve azoknak a forrásoknak a vegyelemzését, amelyek esetében ez még nem ismert, vagy fel kell újítani.

III. lépés – a források kiépítése

Harmadik lépésben a felmért és ki nem épített forrásokat az EKE partnerekkel, polgármesteri hivatalokkal közösen megpróbálja kiépíteni, és egy egységes információs táblával ellátni.

Kedves EKE-osztály, tagszervezet vezető, megkérlek, hogy ismertesd ezt a programot a tagsággal (gyűlések, saját levelezési lista), valamint nyomtassatok kellő mennyiségű űrlapot, hogy a túráitok során el lehessen kezdeni a felmérés. A kész űrlapokat egyelőre gyűjtsétek össze, én majd bevezetem az adatbázisba.
Köszönettel,
dr. Kovács Lehel István
országos EKE-elnök
Négyfalu–Kolozsvár, 2015. augusztus 9.