HEKE történelme 1991 – ig
Megyénk egyike
volt azoknak, ahol mihelyt az EKE az EMKE kebeléből kivált,azonnal
lelkes követőkre talált a csatlakozás gondolata. Háromszék akkori
elöljárósága, neves főispánjával, hatolykai Potsa Józseffel az élen
megalakították az EKE megyei osztályát. Tették ezt egy olyan időszakban,
amelyről túlzás lenne azt állítani, hogy a természetjárásnak, a hont
megismerő mozgalomnak bármiféle szervezett formája, hagyománya lett
volna ezen a vidéken.
1892. április 3-án volt az alakuló
közgyűlés. Az elnök Potsa olyan tehetséges munkatársakra talált, mint a
háromszéki iskolahálózat történetét megíró Berecz Gyula, az alelnöknek
választott Greguss János, az Erdővidéki Bányaegylet Rt. tehetséges
bányamérnök-igazgatója. Az osztály két városi albizottsággal és négy
járásival indult. Határkövet jelent történetében, amikor a távozó titkár
helyébe Gödri Ferenc, a város jeles polgármestere lép, aki maga is
tollforgató ember volt. Megkezdik a hont ismertető túrák sorát
Kovásznára, Erdővidékre, az Almási barlanghoz és a
kevésbé ismert Bodzák vidékére. A korabeli lapokban ismertetőket közölnek.
1896-ban
Budapesten került sor az Országos Turista Kongresszusra, amelyen az
osztály testületileg részt vett. Ott részünkről Benedek János tartott
előadást. 1902. július 20-án pedig Sepsiszentgyörgy adott otthont egy
jelentős eseménynek: itt tartották meg az egy évtizedes fennállását
ünneplő EKE közgyűlését. Ez alkalommal – munkásságának elismeréséül –
Potsa Józsefet az EKE tiszteletbeli tagjává választják.
Osztályunk
történetének egyik jelentősebb mozzanata az ún. Székely Mentő Akció
megszervezése volt. Célja a tömeges kivándorlás valamiféleképpeni
megakadályozása, a vidék természeti kincseinek számbavétele, a háziipar,
a fürdőhelyek, a hitelügy és különösképpen a közművelődés fellendítése
volt. Ezt a munkát volt hivatott elvégezni – és végezte is – az osztály
“Székely Társaság” nevű szakosztálya. A Sepsiszentgyörgyön megrendezett
országos kiállításon az EKEosztály ragyogóan szerepelt és
EKE-kitüntetésben részesült. Pénzzel segítették az EKE Erdély-kalauzának
és a Hankó-könyveknek a megjelenését. Ezeknek az eszményeknek a
szellemében folyt az EKE-osztály századfordulói tevékenysége.
1908.
január 17-én meghalt Potsa József, s ezzel lezárul az egyesület
életének eredményekben igen gazdag első szakasza. A kolozsvári központi
választmány mintaosztálynak minősítette a miénket, mint a közművelődési
rendezvények szervezőjét, az idegenforgalom irányítóját s mint olyant,
amely tanulmányi kirándulásokat rendezett a Székely Mikó Kollégium
diákjainak. Potsa elnökben az EKE tekintélyes alapító tagját vesztette
el, akinek azt is köszönhette, hogy a város közönsége és a megye
törvényhatósága is 200200 koronával EKE-alapító volt.
Az új
elnök Elekes Béla főispán lett, akinek sikerült egészen a világháborúig
felszínen tartani az EKE-munkát. 2000 koronával a kasszában új
választmányt alakítanak. A lelkes munkatársak között ott van Malik
József, a Székely Nemzet felelős szerkesztője, és Gyárfás Győző királyi
főmérnök, publicista, aki ettől a pillanattól élete végéig az Erdély
című EKE-folyóirat állandó munkatársaként, a vidék és a Székelyföld
értékeinek
bemutatója lett. Jelzéskészítő csapatokat szerveznek,
megyei kalauz kiadását határozzák el. 1908. május 10-én megalakítják az
EKE kovásznai fiókját, élére az ismert nevű Roediger Lajos kerül. Gödri
Ferenc titkár 1913-ban bekövetkezett halála és az első világháború
hosszabb időre véget vet a háromszéki EKE tevékenységének.
Az
interbellum – furcsa módon – nem hozott jobb eredményeket. így csupán
1934 márciusában alakítják újra az osztályt. A második világháborúig
tartó rövid szakaszban dr. Fogolyán Kristóf kerül az EKE élére. A
köztekintélynek örvendő neves orvost olyan személyiségek segítik a
választmányban, mint az alelnök Csutak Vilmos Mikó-kollégiumi tanár és
múzeumi szakember. A választmánynak tagja még a hites könyvvizsgáló
Kovács Jenő, a ma is élő fotóművész Dobai Ernő, a közgazdász Czikó
Árpád, dr.Kovásznai Gábor és Szász Jenő. Ekkor kerül sor több jeles
rendezvényre, amelyeken nem kisebb hírnévnek örvendő személyiségek
tartanak vetítettképes előadásokat, mint dr. Balogh Ernő és dr. Tulogdi
János. Kerékpáros szakosztály alakul, felépítik a málnásfürdői
EKE-villát, menedékházat terveznek a Szent Anna-tóhoz,
Transilvania-fürdőre, védkunyhót Katrosába, Ojtozba, a kovásznai
Tiszabikken, a Rétyi Nyírben, a Bodoki-havason, a Görgőn és
Sepsiszentgyörgy mellett. Turistajelzéseket készítettek a Szent
Anna-tóhoz és a Bodoki-havas felé.
Ezeknek a gyümölcsöző és
tervekben gazdag éveknek vet véget 1943-ban a már javában dúló
világháború. A választmány legjobb tagjai már a fronton vannak. Ezzel
zárul a háromszéki EKE történetének háború előtti szakasza.
A
második világháború után egy pár lelkes turista kezdeményezésére
elindult a természetjárás újjászervezése. A szervezési munkákban élen
jártak Imecs László – az egyesület későbbi elnöke Gocz József, Csutak
István, Kiss Ernő, Szász Pál, Apor Mária és még sokan mások, mint
alapító tagok. A szervezés korlátozott volta és irányítottsága folytán
szűk szervezési lehetőségek miatt, 1947-ben csakis az akkori Országos
Szakszervezeti Tanács (C.G.M.) keretén belül engedélyezték a
turistaszervezet működését, Népi Turista Egyesület név alatt.
Az
így megalakult turistaszervezet számos jól sikerült tömegkirándulást
szervezett ismertebb kirándulóhelyekre: a Szent Anna-tóhoz, a
Gyilkos-tóhoz, a Békás-szorosba, a Nagykőhavasra, a Fogarasi-havasokba, a
Bucsecsre, az Egyeskőhöz stb. A nyári és téli csoportos kirándulásokon
kívül az egyesületet foglalkoztatta egy menedékház építése is
Sepsiszentgyörgy közelében a Bodoki-havas tetejére. Pozsonyi Gyula
építészmérnök és Mattis T. János elgondolásai szerint elkészült a
menedékház műszaki dokumentációja. Az egyesület kérésére az OSzT.
elvileg elfogadta a kérést és kiküldte a helyszínre Lehmann Károlyt és
Thiess J.-t, akiknek jelenlétében a Bodoki-havas tetején megfelelő
helyen kijelöltük a menedékház építkezési helyét. A menedékház
építésének céljaira kiutaltak 400000 lejt, amit utólag átutaltak az
1951-re tervezett “Világifjúsági Téli Sportjátékok” céljaira, ugrósánc
és más létesítmények építésére, azzal az ígérettel, hogy később újra
kiutalják a menedékházra szánt fenti összeget, erre azonban nem került
sor.
A következő évtizedben az immár rajoni székhelyen működő
O.SP. (Organizaţia Sportului Popular) természetjáró szakosztályában
húzódtak meg a túrázás szervezői. Előnyomtatott falragaszaik hetente
jelentek meg a városban s az érdeklődők szerdáig jelentkezhettek –
patriarkális kisvárosi módon-a főtéri borbélyüzletben. Az 1954 óta
EKE-pénztáros Dobai Ernőn kívül Gocz József, Ferencz László, Rácz Lajos
és dr. Bibó Samu voltak a legaktívabbak. 1958 őszén bukaresti küldött
érkezett, bejelentette, hogy megalakult a Romániai Turisták Egyesülete
(Asociaţia Turiştilor din Románia) és megalakították a Sepsirajoni
tagozatot. Feltételezzük, hogy az ONT kiépülőben lévén – s benne
vetélytársat sejtve – a szervezet beígért pecsétje sohasem érkezett
meg.
Dr. Balogh Ernő, az EKE volt elnöke elfogadta
meghívásunkat, és – csaknem hihetetlen – a Textilművek 250 helyes
mozitermében a nagy érdeklődés kielégítésére három alkalommal
megismételte a Barlangjaink csodavilága című vetítettképes előadását (a
falragaszokon a csupán pünkösdi királyságot megért RTE helyi tagozata
szerepelt szervezőként).
A hatvanas évektől kezdve a
természetjárás központjai egyes iskolákba tevődnek át. A volt pionírház
szakköre főleg útjelzések készítésére vállalkozott, jóval az országos
kezdeményezés előtt. 1970-ben a Hegyi ösvényeken című kiadványban
fényképes és térképes beszámolót adnak közre. Barót központtal fellendül
a barlangászat; országos rendezvényeken számolnak be a feltárásokról,
felmérésekről. A megyei művelődési bizottság támogatásával három
útikalauz is megjelent (Bálványosfürdő, illetve a Rétyi Nyír
környékéről, valamint Erdővidékről), nem számítva a helyi sajtóban
hetente megjelenő túra-rovatokat.
Különleges színfoltja az EKE
nélküli évek természetjáró életének a Fejér Ákos kezdeményezte
kerékpáros túrák évtizede. Országjáró útjaikat követően Münchenig,
illetve Rodostóig utaztak. 1968-tól műemlékmentő célzattal indult meg az
Ika vári sátortáborok sora, melyre augusztus első tíz napjában számos
megyéből gyűltek össze tanulók, egyetemisták, felnőttek. 1970-ben az
éppen Kovásznán tartózkodó egykori EKE-alelnök és Gyopár TE-vezető dr.
Tulogdy Jánossal sikerült találkozót “összehozni”. Az utolsóra 1975-ben a
növekvő nyomás miatt az Ifjúmunkás sajtólevelezőinek álcázva a
résztvevőket – éppen Gyergyószárhegyen került sor. Párhuzamosan e
mozgalomnak a megyénkből való “emigrálásával”, a megyeszékhelyen
fokozatosan kiépült a Nemere természetjáró kör tevékenysége. Hegyi
céltúrák (hiedelem-gyűjtés, kősziklák mondavilága) és ismeretterjesztő
előadások – neves meghívottakkal – szolgálták a természetjárás ügyét.
Az
EKE új fiókjának ideiglenes választmánya 1991 március 1-én alakult. A
szerveződés kezdeti szakaszát éljük. Nem túlzó tervekkel, de hívek
akarunk maradni az EKE nemes hagyományaihoz s legalább olyan
tevékenységet kifejteni, amilyent az elődeink mutattak fel.
Az
új EKE szellemét a Háromszék napilapban eddig megjelent Nemere
mellékletekben már eddig is igyekeztünk fenntartani és ápolni.
Összeállította
Kisgyörgy Zoltán és Kónya Adám